Jól emlékszem, az első intenzív, kimondottan a szövegértési készség felmérésére illetve fejlesztésére irányuló feladatsort gimnázium utolsó évében oldottam meg - érettségi előtt fél évvel. Úgy rémlik, az eluralkodó anglomániáról szólt a szöveg, s kapcsolódott hozzá tíz kérdés, amely azt volt hivatott kideríteni, vajh' felfogta-e a tanuló, amit olvasott. Az új rendszerű érettségi egyik része volt ez, így hát fejvesztve igyekeztek fejleszteni minket: agyba-főbe láttuk-olvastuk-írtuk a szövegértési feladatsorokat.

Miután engem alaposan kiműveltek abból, hogyan kell értelmezve olvasni, merő csodálkozással figyelem a manapság eluralkodó értelmezési problémákat. Írásban kommunikálni egyébként se egyszerű, mivel sok-sok félreértésre adhat okot a személytelenség és arctalanság, ráadásul egy-egy írásbeli vita is el tud fajulni a nagy heveskedésben. Aztán ha ellátogatunk egy internetes fórumra, csuda dolgokat láthatunk!

Először is azt, hogy az emberek egy részének fogalma sincs arról, amit olvas. Ezzel nincs is baj addig, míg az illető csendben tűri sorsát, s nem szól hozzá ahhoz, amihez nem ért (bár ez már a startnál sántít, ugyanis az ilyeneknek meg kellene némulniuk). Viszont az embernek az az érzése, hogy ezek vannak kisebbségben. Mintha az ilyenek kényszeresen tudatni akarnák másokkal, hogy lövésük sincs arról, amiről beszélnek, "vitáznak". [A vitakultúráról majd egy másik bejegyzésben.] Ők azok, akik, bár ki tudják olvasni a szavakat, addig már nem jutnak el, hogy felfogják akár a legegyszerűbb jelentésüket. Funkcionális analfabétáknak is nevezik őket, kétségtelen, ez jobban hangzik, mint a hülye (nem igazán szeretem a felesleges eufémizmust), kevésbé sértő, a lényeget tekintve azonban semmi sem változik: ma Magyarországon élnek emberek (hogy hányan, abba ne gondoljunk bele), akiknek hiába írsz bármit. S ez az egészben a legelkeserítőbb. Egyetemisták tömegei kerülnek ki a felsőoktatási intézményekből az életbe úgy, hogy a koszon kívül semmi nem ragad rájuk az azt megelőző néhány év alatt. S ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy eszükbe sem jut valamilyen könyvet (regényt, verseskötetet, bármit, legalább egy képregényt, amiben összefüggő mondatok vannak) fellapozni, hogy legalább a legalapvetőbb értelmezési szintjük meglegyen.

Örkény István (tudjuk, Egypercesek, Tóték - kevésbé olvasottak kedvéért: Isten hozta, őrnagy úr!) azt mondta, hogy ha az olvasó nem érti, amit az író leírt, akkor minden esetben az író a hülye. Na igen, mert elvileg mindenkinek írunk. Újságírókat képző intézetekben legalábbis ezt hangoztatják erőteljesen, hogy egyetlen olvasót sem hagyhatunk információ nélkül (kérdés, mennyit ér vele az olvasó, ha úgyse érti). Ő még talán túl naivan bízott az olvasó értelmi képességeiben, idealista ábránd, hogy mindenki érteni fogja, amit valaki leír. Sok, nagyon sok vitám kerekedett már abból, hogy sokan képtelenek értelmezve olvasni.

De hogy példával illusztráljam: egyszer megkaptam, hogy mégis, miképpen tudok a német fociválogatottnak drukkolni, mikor ők annyi gazságot követtek el ellenünk a történelem folyamán? (Igaz, már ekkor gyanúsnak kellett volna lennie, mert aki ilyet mond, gyakran nem érdemes vele tovább foglalkozni.) Azt feleltem, teljesen mindegy, engem a foci érdekel, a történelem bizonyos pontjait vizsgálva majd felháborodom az illetékes helyen. És különben is, minket is mennyire utálhatnak a környező népek, elvégre mi sem bántunk kesztyűs kézzel velük. Szó szót követett, s végül kiderült, hogy én hazaáruló gyökér vagyok, és magasztalom a németeket (szerintem még Hitler-bálványt is tartok itthon a szobámban). Ezt ennyiből szűrte le a kedves fórumtárs. Igaz, ő azon fórumozók körébe tartozik, akik előszeretettel forgatják ki mások szavait, és gyakran direkt nem akarják érteni, amit magyarázunk.

Aztán ott van az az eset, mikor valamit szeretnénk egy bizonyos oldalról megérteni, de jön még tíz ember, akik c-s-a-k-a-z-é-r-t-i-s egy másik oldalról akarják magyarázni. Egy film címének jelentését szerettem volna kideríteni, mert nyelvtani szempontból az égvilágon semmi értelme nem volt. Erre nyomban odarajzottak heten, akik elmagyarázták, hogy másképp nem lehetett lefordítani, ez nagyon találó (miközben én is az eredeti címről beszéltem).

Hajmeresztő. Elkeserítő.  Lelombozó tud lenni, mikor az olvasó a hülye.