Na tessék, itt van nekünk két csodálatos műremek, elkényeztet minket mindkét földi sugárzású tévécsatorna: amint az RTL Klubon véget ér a Vacsoracsata, a TV2-n indul is a Hal a tortán. Igaz, hogy az ilyen műsorok(?) esetében az a legidvezítőbb, ha nem foglalkozunk velük, mert - figyelem, óriási közhely következik! - a negatív reklám is reklám, de egyszerűen képtelen vagyok megállni, hiszen mi lehetne jobb egy jó kis savazásnál?

A jó elemzés mindig a címmel kezdődik, ezek pedig roppant mód elemezhető címek. A Vacsoracsata valamilyen defekt folytán egészen frappánsra sikeredett (de lehet, hogy csak licenc), utal a műsor témájára, izgalmat sejtet, teljesen korrekt. De hogy a hab a tortán kifejezésből miképpen lett Hal a tortán, fel nem foghatom! Talán arra gondoltak a szerkesztők, hogy ha már van egy jól hangzó szókapcsolat, azt mindenképpen el kell torzítani "a botrány a legvonzóbb tényező" szellemében, akkor aztán jó sokan fogják nézni. Én viszont sokszor belegondoltam már, hogy ennyire groteszk nem lehet valami! Mert képzeljük el: torta. Finom, porhanyós piskótatészta, összefut a nyál a szánkban, mert odagondolunk valamilyen extra finom habos-krémes csodát a tetejére. Erre mit kapunk? A csudafinom édesség helyett egy üveges tekintetű, tátogó szájú, nyúlós, nyálkás, pikkelyes állatot! (Nem, az Iglo halrudacska se sokkal jobb.) Viszont ha már korábban is létezett ilyen kifejezés, akkor meg a kitalálójának egy épületes maflást utalnék ki rövid úton.

No de tekintsünk el a címtől, adjunk egy esélyt a javításra, illetve a rontásra. Innentől kezdve szét sem választom a két műsort, mert gyakorlatilag ugyanazt láthatjuk mindkét esetben (itt jegyzem meg: nagyon sok értelme van ám az ilyesminek!). Műfaji besorolást többet is láttam, volt itt televíziós főzőshow sztárokkal, sztárfőzőshow (ékes magyar nyelv, mit művelnek véled?), de ami leginkább kiverte a biztosítékot, az nem más, mint a televíziós gasztro-reality. Iszonyatos! Elképzelni sem tudom, milyen elme szülte e szókapcsolatot. Tudom én, hogy nem sikk magyarul beszélni, sőt, azzal is tisztában vagyok, hogy a félig magyar-félig nem magyar szavakat kombinálni igazán menő, de ebben a magyar rész még nyomokban sincs meg! Úgyhogy egy sallert ide is.

De boncolgassuk csak ezt a reality-t!

1. Az elmúlt években annyi valóságshow ömlött be hazánkba a tévé által, hogy azon csodálkozom: az emberek még valóban képesek érdeklődéssel nézni az e szóval fémjelzett műsorokat. Csak az RTL Klubon és a TV2-n futó műsorokból nyomban fel tudnék sorolni tíz-tíz ilyen valóságra hajazó, amúgy teljesen MŰ-sort. Aztán a szerencsésebbek/szerencsétlenebbek [a miért ne legyen televíziónk kérdéskörnek egy másik bejegyzésben esek majd neki] sokszorosával kapják az arcukba az ilyen-olyan műsornak csúfolt bohóckodásokat. Végül is a bohóckodással sincs semmi baj, elkél az néha, az már más kérdés, hogy cirkuszba se megy az ember minden nap.

2. Bekamerázott házak, előre megírt szerepek és forgatókönyvek, ötven percre összevágott játékidő a három órányi anyagból (meg ki tudja, mennyiből). Ebben mi a reális? Értem én, hogy nem színészek játsszák a szerepet, hanem átlagemberek(ből "celebbé" vált agy nélküli beszélő babák, vagy méltán ismert és elismert művészek, akik lementek kutyába - szégyelljék is magukat!), de azért mégis: kövessék az embereket titokban, úgy, hogy ne tudjon a megfigyelés tényéről! Na, az már izgalmas lenne! Mihelyst a szereplő tudomására jut, hogy követik minden lépését, az egész hiteltelenné válik. Mert nem lesz benne semmi valóságos. Olyan, mint egy film, csak természetesen a színvonal messze alulmúlja azt, mivel a színészet terepén járatlan emberekről van szó.

De nem akarok igazságtalan lenni, a műsorötlet meglepően jó. Ha eltekintünk a reality-faktortól, mindenképpen érdekes lehet öt, merőben eltérő személyiségű és életvitelű embert összeültetni, hogy vacsorázzanak egy jót. Abból azért lehet bármi: sértődés, tortadobálás, mennyei ízek hozsannája, jó beszélgetés, alapos lerészegedés, ezt megfigyelni szórakoztató lehet, ha a műsor készítői igényesen és alaposan végzik a munkájukat.

Fájdalom, az ötlet külföldről érkezett, még ezt sem mondhatjuk magunkénak, a készítők pedig semmi esetre sem végzik jól a munkájukat. Ilyen semmiségekkel húzzák az időt, hogy a szereplők arról beszélnek, vajon az aktuális házigazdának milyen lehet a lakása, hogyan vásárol be. Elvileg ez is lehetne jó, mert itt tudnának igazán villantani a szereplők! Ám ekkor derül ki, hogy a többségük mennyire sótlan, unalmas, közhelyes, szókincsük egyenértékű egy akváriumlevegőztetőével, és akármennyire is kerestem kétségbeesve legalább egyetlen szórakoztató mondatot, nem leltem. Csak affektálnak, és többnyire képtelenek négy-öt mondatot elmondani hibátlanul, összeszedetten (példa: az összes Való Világból megismert "celeb"). A másik véglet meg az, aki megjátssza magát, adja a nagyon értelmeset, és olyan eszement komolysággal bír beszélni az egészről, mintha ez lenne élete legfontosabb fellépése (hirtelen Keleti Andrea jut eszembe, aki ezt is úgy csinálta, mintha a táncparketten lenne). Nyomokban tartalmaznak ezek a műsorok olyan meghívott vendégeket, akiket tényleg szívesen néz az ember (Bereczki Zoltán, Mága Zoltán, Beszeda Gábor - bármily meglepő).

Tehát azon túl, hogy a műsor unalmas, az még a legnagyobb hibája, hogy a folyamatos botrányra apellál. Egy kis kekeckedés és veszekedés sosem árt, de hogy minden nap ezt látja az ember, na, az iszonyúan megterhelő tud lenni. Emlékezzünk csak: Dér Heni holtrészegen befekszik Damu Roland ágyába, Schobertné és "Ferdeszájú" Bódi Szilvi (sajnos nem tudom, melyik i betűt írja y-nak) Bangó Margiton köszörüli a nyelvét egy hétig, Nagy Feró kiborul, és "csakazértis" ordenáré stílusban üvölti, mi baja a "celebekkel". És ilyenből minden héten van legalább ennyi.

Sőt, továbbmegyek, a legnagyobb baj az, hogy ezek a műsorok ilyen gyakori időközönként szerepelnek a műsorpalettán. Egy héten egyszer bőven elég lenne belőlük. Mert továbbra  is fenntartom: a bohóckodással sincs semmi baj, elkél az néha, az már más kérdés, hogy cirkuszba se megy az ember minden nap.